Az én szemetesládám

Immár hatodik éve élek itt,
s még mindig ugyanaz a szemetes:

szép nagy vödör, amiben diszperzit
volt: amolyan tizenöt literes.

Elgondolkozom néhanapján,
hogy mások igazi kukát vettek!
Színes tetővel s pedállal alján;
guszta, elmés szerkezetet.

A miénk fehér – ha lesikáljuk
nem is büdös – és tudom, hogy buta
a kérdés, de ha arra használjuk,
amire való: minek a szép kuka?

Az okos ember széttárja kezét:

Miért kell másik hulladékláda?

Ebbe is belefér sok szemét…
Akárcsak az Országházba.

2006-11-30

Majd egyszer

Majd ha távozik belőlem a lélek,
akkor majd nyomdokaidba lépek.
Most úgy érzem, hiábavaló minden
eddigi erőfeszítésem.

2006-11-30

Gyermekkorunk

Még olyan ártatlanok voltunk
és vidámak,
mint a csipkebogyótól piros
bokorágak.

Megsimogattak és éreztük
a kezeket:

akkor még lehajoltak értünk
az emberek.

Ma már a sok elmúlt ősz miatt
mirajtunk is rengeteg hegyes

tüske maradt.

És bár eljátsszuk ugyan, de nem
értjük meg már soha, azokat

a csipkebokrokat.

2006-11-30

Alszik a kedves

Éjfélkor veszek egy lélegzetet,
majd a kulcs elfordul: a hideget,
s az éjt kizárom;

meg vele a sötétet is persze,
itt marad az álmos szoba csendje
puha párnámon.

A házban ismerős koppanások:
halkan pattogó parkettán járok,
míg csepeg a csap
a fürdőben; el kellene zárni,
de fáradt vagyok, nem fogja látni,

majd holnap, hacsak…

nem alszik a kedves.

De alszik… lélegzetét hallgatom,
árnyam lassan imbolyog a falon,
majd kattan csendben,
és már szunnyad a lámpa s a fénye,
csendesen odabújok melléje:

fel ne ébredjen.

Alszik a kedvesem.

2006-12-04