Időjárás jelentés, 1920. június 4.
Oly szép volt az a felhő, úszott tiszta fehéren,
szűzi reménységként kék tenger ölelte magához,
fújta a szellő, így ragyogott büszkén ezer évig!
[...]
Rárontott a világ és durva, irigy szelek által
tépte-cibálta a felhőt, míg lecsapott az a villám:
S kis darabokra szakadt a világ véres viharában.
Októberi litánia
I.
Csendes az ország: oly néma,
Mint fagyott mezőn a széna,
Se szín, se fény, se hang;
Se sötét nincs, se világos,
És a szív is oly magányos,
Mint a templomharang.
Senki se felel. S mint szent rom,
Áll még ez a régi templom,
Ahol gyónni szoktam;
Nem szól benne most gyászének,
Csak lobogva-sírva égnek
A gyertyák titokban.
Csak egyetlen templom maradt,
Ránk boruló nagy ég alatt,
S üresek a padok;
Hol megtaposva és félve,
Dadogva és földre nézve,
De imát mondhatok.
II.
Csak holtak, amerre nézek,
Merevek, s viaszfehérek,
S a terror szónokolt;
Vörös láng emésztett mindent,
Gyilkolt, rombolt, amerre ment…
S a bosszú hátra volt.
Felállt a háromszáz bitó,
És a sok bitang áruló
Markába nevetett;
S míg százak nyakán kötél volt,
Ültek ők vad, győzelmi tort
A halottak felett.
De nem, nem történt hiába,
Büszkén mentek a halálba,
Gerincesen s bátran!
Gyáván kegyelmet egy se kért,
Vérük adták a hazáért,
Mind a háromszázan!
Nyughelyük csak jeltelen sír,
Ott hever mind a sok mártír,
Arcuk lefelé néz;
Szögesdrót a csuklójukon,
Felettük csúf, szürke beton,
S testük marja a mész.
III.
Voltak, akik elfutottak,
S lettek űzött nyomorultak,
Bujkáltak sebzetten;
És egynek sem volt otthona,
Csak sírtak, hogy „Haza! Haza!”
Ott, az idegenben.
Sokan ott vesztek a harcban,
Vagy a börtön mélyén lassan,
S másnak a kín jutott;
Vitéz férfiak, bátor nők,
Itt maradnak velünk, mert ők
A halhatatlanok.
S itt vannak, bár elmentek rég,
Jutalmuk örök dicsőség
Ott a Mennyországban,
Mert lelkük immár Krisztusé,
Tisztán léptek az Úr elé,
Mind a háromszázan.
2009-10-20
Téltündérek
Lassan lejt egy Hópihetündér
bársony táncot az arcom körül;
röpke percre mosolynak örül,
s rögtön elalszik, ha földet ér.
Halkan zörren a párás ablak,
a Kék Lány sétál erre megint,
vágyva nézem, ahogy betekint,
s csókjai mind az üvegre fagynak.
Zord tél végén, a jégcsapvárban,
Hol tornyok közt pára lebben,
Fagyhölgy járkál gyémánt csendben,
s szűz vízcseppé olvad lágyan.
2010-03-10
Hűség és bánat
Macska oson nagy csendben, a szőlő árnya takarja,
Karma mered késként, szeme izzik az esti sötétben,
Izma feszül, majd ugrik, utolsót lobban a napfény,
S gyászdalt fúj a rigó holt párja felett kora éjen.
Camillának
Kit kegyelnek fent, gyönyörű Camilla,
Vad, tüzes csókod, buja ágyad úgy hív,
Mámor-órákat, csoda-percet ígér
Szép piros ajkad!
Torkom oly száraz, gyere hűs borom hát!
Felhevült vérem, s ver a szívem árván,
Kedvesem jöjj már, heverődre gyorsan
Rántalak, édes!
Átölelsz lágyan, puha lábaiddal,
Hogy zihálsz, kedves, simogass sokáig!
Mit nekem poklok, vagy a tűz, a bűn, ám
százszor ölelj meg!
Vérvörös csíkkal, szerelem jelével
Megjelölsz engem: szorosan kapaszkodj!
Mindenem megkapsz, ha tebenned érzem
Férfierőmet…
2009-11-18 (2005)
Aslan intelme
(Hommage á C.S. Lewis)
Hallgass rám, ide jól, Ádám fia, Éva leánya:
Büszke legyél, hisz' a koldus is emberi lény e világon;
S szégyen e szó, mert embernek született a király is,
És ettől a tehertől kétrét görbed a háta.
Ígéretek
Zsófinak és Tominak
Megígérem, hogyha nevetsz,
enyém lesz szép mosolyod;
s tiszta zsebkendővé válok
mikor könnyed hullatod.
Ha vad vihar dúl felettünk
én fal leszek és fedél,
hűs ital a forróságban
s takaró, ha jön a tél.
S én lobogó gyertya leszek,
hogyha leszáll a sötét,
szelíd felhő nyári égen
mi árnyat szór majd föléd.
Ha száguldó ár közelít,
feltartja magas partom;
jó, vagy rossz jön, én ígérem:
kezed kezemben tartom.
Mi nem szakadunk cérnaként,
mert Isten lánca vagyunk;
Ő kovácsol minket eggyé,
így sosem leszünk magunk.
S egyszer új élet érkezik,
figyelj ránk világ, s halljad!
Nap leszünk majd, föld és eső,
amint a fű kisarjad.
2008-08-03
Szeretlek, féltelek
Ahogy szeretsz, úgy szeretlek én is;
mindig szerelmes, hívő és konok.
Ahogy a szíved dobog a mélyben,
úgy élek én, és úgy gondolkozok.
Védelek én szóval, karddal, ha kell,
És küzdök érted szakadatlanul;
szelíden, mint a szűzi hóvirág,
s mint az anyafarkas, ha megvadul.
Néped tart életben, s ha az elvész,
örökre kialszik régi fényed…
Hazátlan kóborolok majd akkor -
szegények közt is a legszegényebb.
2008-09-24
Holdfény-keringő
Az Aranylámpa búcsút int,
nyugodni készül messzi kint
a túlsó tengeren;
Ezüstös Húga felragyog,
átölelik a csillagok
kacagva, kedvesen.
Leszáll az este csendesen,
nem moccan erre semmi sem,
narancs parázs pattan;
s lomha-tétova tűz felett
szállnak a szikragyermekek
vidám-szakadatlan.
Bálba készül a Délceg Éj,
öltönye bársony, tintamély,
mit szép szerelme szőtt;
s kósza gyertyák közt vigyázva
finoman forogva járja
a Holdfény-keringőt.
Közelít a hűvös Hajnal,
kimerülten, kócos hajjal
mennek együtt haza;
a Fény egy altatót dalolt,
békén alszik immár a Hold,
s társa, az Éjszaka.
2008-11-23
Galambok a háztetőn
Csendes az utca télidőn,
gyorsan vége lesz a napnak;
s halkan búgnak, turbékolnak
a galambok a háztetőn.
Itt van az éj és hallgatom
kinti hangját zord szeleknek,
erre járnak s bezörgetnek
a jégvirágos ablakon.
Sóhajt a kedves kérlelőn,
álmosan dől két karomba,
így alszunk el, összebújva,
mint galambok a háztetőn.
2009-01-27
Elsötétült Aréna
In memoriam Marian Cozma
Komor lett, bús, fekete és néma:
döbbent csendben gyászol az Aréna;
s nézzük, hogy sötét, tükör-ablakán
pisla gyertyafény táncol tétován.
Hallgatag menet, mécses a kézben,
s az ember csak töpreng a miérten;
Mondd hát, mire volt jó ez a halál?
… Hiába… választ sehol sem talál.
Kérdezik, hogy mi volt az értelme,
hogy vére fröccsent a kövezetre,
hogy életét s álmait elvitték
könyörtelen kezek s a késpengék!
S gyászunk mellett a szívünkben marad
keserűség, s tehetetlen harag:
Mondjátok, miért? Válaszoljatok!
Mit műveltetek, gyáva gyilkosok?!?
[…]
Fogunk közt szűrjük a szót, nagy a csend;
mi itt lent vagyunk, Te már odafent.
Tudjuk: nincs, ki onnan visszahozna…
Isten veled hát… Marian Cozma.
2009-02-18 |
AJÁNLOM AZ OLDALT
